company logo
Mosolyhét (2008)
Több száz gyereknek nyújt értelmes elfoglaltságot a váci Mosolyhét, amelyet évek óta szervez Meláth Attila és lelkes segítő csapata. A nyáron csak lézengő, csellengő fiatalok láttán gondolta úgy néhány éve a baptista lelkész, hogy programokat kellene szervezni a szünidejüket töltő diákoknak, akik között szép számmal találhatók hátrányos helyzetű fiatalok is. Hat esztendeje még csak egy focitornát rendeztek, mára azonban már egész hetes, ingyenes rendezvénnyé nőtte ki magát a Mosolyhét.
Meláth Attila baptista lelkész, a Mosolyhét szervezője:
"És örültünk annak is, hogy balesetmentes volt ez a hét kisebb-nagyobb sérüléseket leszámítva, amit a focizás közben okoztak egymásnak a fiúk. És én azt hiszem, hogy a gyerekek akik itt voltak, jellemző módon újból és újból jöttek, sőt hívtak barátokat, tehát azt hiszem, hogy jó hírverés volt ez ismét, hogy lehet mosolyogva is élni ."
A Mosolyhét költségeit a baptista gyülekezet saját forrásokból és pályázatokból fedezte, utóbbit a város, a megye és az anyaegyház segítségével. A szakmai munkában 50 önkéntes mellett a Szociális Szolgáltatások háza munkatársai is részt vettek. A gyerekeknek csapatversenyeket szerveztek, ahol igazi, egymásért küzdeni tudó társaságok jöttek létre, a versenyek során összegyűjtött pontokat aztán a tábor végén, a szponzoroknak köszönhetően, ajándékokra válthaták be a fiatalok.

„ A pontrendszer miatt is, egyrészt tudjuk őket fegyelmezni, másrészt arra rákényszeríteni, rávenni, rávezetni, hogy önmagáért felelősséget vállaljon, tehát bizonyos értelemben viselkedjen jól, ne káromkodjon például, ne okozzon fájdalmat a társának és segítsen. Szerintem ennyi szemétszedő gyerekkel még a parlagfűakción sem találkoznak majd a városban lakók.”

Jövőre egyébként bővül a rendezvény, a tervek szerint Meláth Attiláék az innen időközben kiöregedett fiataloknak, azaz a középiskolás korosztálynak is szerveznek majd egy hetes programot.

Az ES Tv felvétele megtekinthető ide kattintva! !!
Forrás: estv.hu
 

Angol tábor - Vác

A 13 éves, vagy idősebb gyermekeket várjuk angol napközis táborunkba július 11-16. között!
Jelentkezés!

Támogatóink

Köszönjük!!!

Programunkat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

1 %

Köszönjük mindazoknak, akik adójuk 1%-át a Váci Baptista Misszió Alapítvány részére ajánlják fel!

1szazalek jo

Gyülekezetünk


honlap: www.vbm.hu

mosolyhét a facebookon