company logo
2017.06.30. péntek

Elérkezett  királyi táborunk utolsó napja!

 

A zenés bemelegítés után újra Vidor király udvarában lehettünk, ahol nagy kalamajkát okozott, hogy a macska elvitte a királyi pecsétet! Szegény manók voltak az első számú gyanúsítottak, de fény derült az igazságra. A krónikás a krónikákból azt a részt olvasta fel, amikor Dánielt a kormányzó társai bevádolták, mert Istenéhez imádkozott és ezért a törvény szerint be kellett dobni az oroszlánok barlangjába. De Isten itt sem hagyta cserbe, megőrizte Őt!

Pénteki képek...

Az apródiskolában is erről beszélgettek az apródok: Isten mindig velünk van, tud és akar segíteni! Ismerjük fel, kik az igazi barátaink, ill. kik az "ellenségeink".  Aranymondásunk: Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek. (Ézsaiás 12:2) (A csütörtöki aranymondás kimaradt az udvari krónikából: A szeretet nem viselkedik bántóan. I.Korintus 13:5)

Az apródiskola után megint összemérhették erejüket az apródok a lovagi tornán ill. a pompaműhely is kinyitott: alkotások születtek só-liszt gyurmából (süni) pörgettyűk, ékszerek, agyag csodák. No meg az arcfestés...!

A kislakoma sajtos kenyér volt zöldségekkel, a nagylakoma paradicsomleves, rántott husi rizzsel, uborkasalátával.

A tábor végén megint esett a cukokeső. Emlékül az apródok egy tollat választhattak maguknak.

 

Letelt a hét! Köszönjük az apródok jelenlétét és a királyi udvartartás szerteágazó segítségét, közreműködését!

Jövőre folytatjuk!

 

Addig is várunk mindenkit a vasárnapi záróalkalomra 10 órára a Baptista Imaházba!

 

 

 

Angol tábor - Vác

A 13 éves, vagy idősebb gyermekeket várjuk angol napközis táborunkba július 11-16. között!
Jelentkezés!

Támogatóink

Köszönjük!!!

Programunkat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

1 %

Köszönjük mindazoknak, akik adójuk 1%-át a Váci Baptista Misszió Alapítvány részére ajánlják fel!

1szazalek jo

Gyülekezetünk


honlap: www.vbm.hu

mosolyhét a facebookon